2016. február 13., szombat

47. fejezet

47. fejezet


 Ezer meg ezer lehetőség közül hirtelen egy sem jutott eszembe, azt illetően, CL vajon mit akart tőlem. Baromi régen beszéltem már a csajjal, talán akkor utoljára, mikor kijött értünk Gwangjuba, – ami nem is Gwangjuban volt, de mindegy – az pedig nem éppen két perccel az sms megérkezése előtt történt. Ötletem sem volt arra, miért kívánta meg ilyen hirtelen a jelenlétemet a szőkeség, de mivel faszt sem csináltam – a szó legszorosabb értelmében –, úgy döntöttem szerzek neki annyi örömet, hogy láthatja a halálba kívánkozó fejemet.
 Mivel nem volt kedvem autóba ülni, és félig hulla állapotban vezetni, így elgyalogoltam a boltig, ami nem kis sétának számított, de erre nagyon szüksége volt a szervezetemnek. Legalább alkalmam nyílt egy kicsit gondolkodni… Nem mintha az elmúlt egy hónapban, amit egyedül töltöttem, ne lett volna, de a frisslevegőn máshogy mozogtak a kis agykerekeim, mint egy emlékekben gazdag lakásban. Istenem, már attól megfájdult a fejem, ha csak az a hely megemlítődött, s megjelent lelki szemeim előtt minden, szó szerint, minden. Komolyan nem tudtam, hogyan voltam képes harminc napon keresztül, totál egymagamban ott ellenni.
 Mikor a sarokra értem, akkor jutott csupán eszembe, hogy a lány mutatni akart valamit. Reméltem, hogy nem egy nem-átalakító műtét sikeres eredményét kívánta az orrom alá dugni, de amikor a kirakatban feltűnt a már fehéredő haja, megnyugodtam, hogy nő maradt. A társadalmunk biztos szegényebb lett volna egy ilyen személyiségű csaj nélkül, ezt akárkinek tudnám garantálni.
- Halihó! – köszönt nekem csilingelő hangon, mihelyst megpillantotta a mosott szarhoz hasonló ábrázatomat. Fehéres fürtjei hullámokban omlottak vállára, ajkain vörös rúzs díszelgett, szemét pedig tökéletes smink fedte. Szakadt, koromfekete sortot viselt, mely alatt neszharisnya fedte formás lábait, azoknak végén pedig bakancsot hordott. Fölül egy kissé bő, bézsszínben pompázó felső virított rajta, olyan makulátlan összhatást képezve, amitől komolyan rosszul éreztem magam. Túl szép volt… – Mi újság veled? – pattant mellém rögvest, majd megajándékozott egy baráti öleléssel, ami ezúttal nagyon jól esett a sérült szívemnek. És kezdtem úgy beszélni, mint egy lány… – Hallottam, hogy szakítottatok.
- Kitől? – húztam el számat, de ahogy megláttam azt a grimaszt az arcán, azt hittem fejbe verem magam egy vasrúddal. Néha annyira naiv bírtam lenni, hogy az már nekem fájt. Hogy is felejthettem el, hogy ők már a felbukkanásom előtt ismerték egymást…? – Mikor beszéltetek?
- Egy hónapja mondta – simított végig karomon, keserű mosollyal szép, vastag ajkain. Az övéhez hasonló szánakozó tekintetek ki tudták volna csinálni az idegeimet, főleg a segítőkész csomagolás miatt. Miért éreztem úgy, hogy egyszerre akartak megölni és kiemelni a halálból?
- Akkor gondolom sejted, hogy vagyok – ültem le egy ottani székre, rákönyökölve térdeimre, úgy túrva bele hajamba, mintha ettől le tudtam volna nyugodni.
- Vannak elképzeléseim – lépett mellém, vigasztalóan helyezve kezét hátamra. – De nem számítottam rá, hogy ennyire szarul fogsz kinézni.
- Kösz, ez most igazán jól esett – forgattam meg szemeimet, a lehető leggúnyosabb hangsúlyozásomat véve elő, amit akkor produkálni tudtam. – Mit hittél, hogy egy hónap alatt ki fogom heverni az egészet?
- Az ember első ránézésre azt hinné rólad – vonta meg vállait, ahogy combomra helyezte testsúlyát, úgy ülve ott, mint egy naprakész barátnő. Mégis, ez az egész, annyira baráti volt, hogy ordítani tudtam volna tőle.
- Ennyire rossz benyomást tettem? – lepődtem meg őszintén, mivel számomra ez a mondat, felért egy nyílt ledegradálással.
- Nem, de nem tűnsz egy érzelgős gyereknek, aki hónapokig rágódik egy szakításon.
- Hónapokig? Bárcsak! – horkantam fel, halkan nevetve. – Az első szerelmemhez négy év kellett, mire teljesen kiszállt az életemből, szerinted, ezek után mi lesz velem?
 Nem válaszolt. Nem is vártam el tőle, hogy erre bármit is mondjon, mert felesleges volt. Komolyan, hogyan kellett volna reagálnia? Köpte volna szemembe, hogy egy szánalmas nyomorék vagyok? Persze az voltam, de túl kedves barátnak szeretett volna tűnni, éppen emiatt nem szembesített a hihetetlen idióta viselkedésemmel. Lehet kellett volna, mert akkor fejbe baszom magam egy vasrúddal, hogy térjek már végre észhez. Mindennél jobban gyűlöltem a felesleges önsajnálatot, s valószínűleg ezért utáltam éveken keresztül a létezésemet is. Istenem, ismét visszatért a depressziós Sehun… pedig már reménykedtem a srác kinyiffanásában.
- Jól leszel – állt fel ölemből, visszamenve a polcokhoz, melyeknél a bakeliteket kezdte rendezgetni, fel sem pillantva belőlük. Értetlenül néztem utána, a hirtelen jött kijelentése révén.
- Honnan tudod? – Pontosan tudtam, mire gondolt, de akkor minden ezzel kapcsolatos érvet a számba kellett rágni, hogy fel bírjam fogni azoknak jelentését.
- Ez egy szakítás – mondta, továbbra is lefele kémlelve. – Mindenki átesik rajta, először mindenki ki akarja nyírni magát, törni-zúzni vágynak, aztán később mindenki éli tovább a kis életét, amit a kapcsolat előtt tett. Veled sem lesz másképp, higgy nekem!
- Nem hiszek! – ellenvetésemre felkapta fejét, s őszintén ledöbbenve pislogott éppen feltápászkodó alakomra, mely közeledni készült felé. Rákönyököltem a pultra, s onnan meredtem a meghökkent íriszekbe, melyek tanácstalanul kémlelték arcomnak minden egyes szegletét, várva arra, hogy azok megrezdüljenek. – Nem hiszek neked!
- Miért nem?
- Mert rám ez nem igaz – csóváltam meg fejemet, keserű mosollyal arcomon hajolva közelebb a lányhoz. – Tudom, hogy nevetséges vagyok, nem kell mondanod. De akkor is… ez most más. Nem érzem azt, hogy később jobban leszek, mert tudom, hogy nem leszek. Ne próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről, úgysem fog sikerülni.
- Jól van – sóhajtott nagyobbat, ahogy hosszú ujjait derékig érő tincsei közé fűzte, beletúrva a dús hajzuhatagba. – Akkor azt mondd meg, hogy reagálnál, ha találkoznod kellene vele? Ha ismét lehetőséged nyílna a beszédre, élnél vele? Megtennéd?
- Nem tudom – válaszoltam kapásból, a lehető legőszintébben tárva szét karjaimat, tanácstalanul, ötletektől megfosztva lézengve a hatalmas üzletben, melynek falairól is az emlékek csapkodtak arcon. – Nézd, én… tényleg nagyon szeretem őt. A lehető legkomolyabban tudom ezt neked mondani, ebben biztos lehetsz. Viszont szakított velem… – Éreztem, ahogy a szemeim megteltek könnyekkel, azon a napon vagy másodszor, de tartottam magamat, s nem kezdtem bőgni, óvodás kislányokhoz hasonlóan. – Elhagyott. És tudom, hogy nyomós okai voltak erre, amiket teljesen meg tudok érteni, és ha a helyében vagyok, akkor ugyanezt teszem, mégis… ez így kurva szar. És amekkora nyomorék vagyok, fogalmam sincs, hogy viselkednék a jelenlétében, lehet ideges lennék, dühös, csalódott, vagy tudom is én…
 S abban a pillanatban kinyílt egy ajtó. Nem a bejárat volt, akkoriban senki sem járt zeneboltba, csak ha tényleg rengeteg szabadideje volt az illetőnek. Hátulról hallottam a hangot, így megfordultam, és elképedve figyeltem, ahogy egy – egy a számomra ismeretlen helyre vezető – nyílászáró kitárult, s ismerős alak jelent meg benne. Haja összevissza állt, tincseinek töve már feketedett, s rengeteget nőtt az utolsó találkozásunk óta. Arca kissé megviseltnek tűnt, szemei alatt pandakarikák díszelegtek, s az általában kisimult bőre, akkor gyűröttebb volt egy asztali lepedőnél is. Borostája hanyag volt, helyenként hosszabbra, máshol rövidebbre volt hagyva, mégis az összhatása gyönyörűre kovácsolta őt. Nem volt sem kövérebb sem elhanyagoltabb, alkata, pillantása, s kisugárzása egy cseppet sem változott az elmúlt egy hónap alatt. Ha valamit nagyon be akartam volna beszélni magamnak, akkor talán egy minimális szinte lefogyott. Illetve… nagyon durván gebedt volt.
 Meredten fogta a kilincset, a karján az erek látványosan kidagadtak, annyira szorította azt, ahogy egyszer rám, majd a mellettem álló nőre emelte lesokkolódott tekintetét. A fixírozott személyre néztem, aki elégedetten mosolygott egykori barátomra, s akaratlanul is megszólaltam.
- Te számító picsa! – csúszott ki számon halkan a nem éppen kedves jelző, melyre csak egy szemforgatást kaptam az illetőtől. – Ezt akartad, hogy lássam, igaz?! – mutattam ingerülten a megdöbbenten ácsorgó férfira, akinek a látványát egyszerűen nem tudtam elviselni. Hiányzott, meg akartam ölelni, csókolni, de szívem szerint fel is képeltem volna, rossz picsához méltóan. Egyszerre lettem ideges, izgatott, haragos, mérhetetlenül boldog, és borzasztóan csalódott… fájt is és jó is volt.
 Épp készültem volna sarkon fordulva elhúzni onnan a faszba, mert semmi hangulatom nem volt egyikkőjükkel sem beszélgetést lefolytatni, de váratlanul megragadták a csuklómat.
- Jaj, ne gyerekeskedj! – forgatta meg szemét a lány, visszahúzva engem közéjük, még egy kicsit közelebb is léptetve a helyiség túlsó végén ácsorgó férfihoz. – Beszéljétek meg a dolgokat!
- Beszél a faszom! – csattantam fel élesen, kihúzva karomat az erős szorításból. – Nem fogok itt maradni!
- Ne viselkedj már így! – válaszolt visszakézből, olyan tanárnős hangnemet erőltetve magára, amitől egy perce megint az általánosban éreztem magam, Mrs. Byun társaságában, aki máshoz nem, csupán a korholáshoz értett.
- Hagyd őt békén, CL! – hallatszott a távolból egy határozott utasítás, mely az eddig csak említettként kezelt harmadikféltől érkezett. – Ha menni akar, hadd menjen! Felnőtt férfi, azt csinált, amihez kedve van.
 Csupán egy pillanat erejéig kaptam rá tekintetemet, amikor ő is pont engem nézett; elfordultam. Nem bírtam állni azokat a szemeket, és Isten igazából nem is volt kötelező kibírnom. Senki sem várta el tőlem, hogy ott jópofát vágva az egészhez, lelkizzek azzal a kettővel, akikhez jóformán semmi közöm nem volt többé.
 Hátat fordítottam nekik, s a kijárat felé indultam, fél füllel pedig még hallottam, hogy a legtávolabbi személy is készült távozni az üzletből. Akármennyire is kavarogtak bennem az érzelmek, így volt mindenkinek a legjobb, de legfőbbképpen kettőnknek. Neki és nekem is időre volt szükségünk, hogy feldolgozhassuk a történteket, és erre egy teljes hónap nem volt elegendő, bármennyire is tűnt ez a harminc nap hosszú időnek. Mi tudtuk, hogy ez nem mehet ennyire egyszerűen, éppen ezért szünetet akartunk… csak épp CL nem akart azt!
 Azok a hosszú ujjak olyan erővel fonódtak csuklóm köré, hogy akkor sem tudtam volna kirántani magam a szorításából, ha pisztolyt fogok a fejéhez. Húzott teste után, egyre közelebb kerülve a már távolodó alakhoz, akinek szintén megragadta a karját, hasonló elszántsággal. A férfi megdöbbenten figyelte, ahogy a nő egymással szembe állított minket.
- Nem azért hoztalak titeket egy helyre, hogy sértődős kislány stílusban elmeneküljetek – fortyogott orra alatt, úgy cövekelve a földhöz mindkettőnket, mintha egy ovis játszott volna két barbie babával. – Most szépen megbeszélitek az egész helyzetet, felnőtt civilizált emberek módjára! – adta ki a parancsokat „CL anyu”, csípőre tett kézzel várva arra, mit fogunk az elkövetkezendő percekben tenni. A nálam magasabb férfira néztem, hosszasan meredve annak szemeibe, elviselve azt, ahogy viszonozta pillantásomat. Ugyanolyan szerencsétlenül és tanácstalanul pislogott, mint ahogy én is; egy kasztrált bábunak éreztem testemet, akit belekényszeríttettek valami olyanba, amit egyáltalán nem akart.
- Öhm… – próbálkozott egykori tanárom, tarkóját vakargatva, ahogy a padlót fürkészte, hosszú perceken keresztül, folyamatosan csak ezt az egy hangot ismételve. Azt hittem, ott döglök meg! Totál lesokkolva, kidülledt szemekkel meredtem a régen magabiztos férfira, aki abban a percekben egy gyerek szintjét sem érte el. – Szia! – nyögött végül csak ennyit, de ezt is annyira zavarban, mintha meztelenül kellett volna átrohannia az egész városon. Ujjait tördelte, zavarban volt, s gondterhelt ráncai a bűntudatról árulkodtak… haragudott vajon magára?
- Hm… Szia – köszöntem vissza, hasonlóan nyomorult módon, mivel az én állapotom sem volt kecsegtetőbb az övénél. El akartam menekülni előle, de ugyanakkor beszélni is szerettem volna vele, csak más mértékben és más alkalommal. Akkor nekem ez… egy cseppet sem ment, és ezzel nem voltam egyedül.
- Na gyerekek, haladunk! – hallatszott a háttérből egy ironikus női hang, aminek tulajdonosa a pulton ülve, keresztbetett lábakkal vizslatott minket. Becsmérlő pillantásokat dobáltam a lány irányába, jelezve, hogy nem az volt a legmegfelelőbb alkalom a hülye poénjaira.
- CL, megtennéd, hogy…? – kezdtem bele mondatomba, reménykedve abban, hogy nem kell befejeznem azt, mert a csaj szavak nélkül is érteni fogja a célzást, de vagy nem vette a lapot, vagy csak nem akarta.
- Zavarok? – bökött meglepetten mellkasára, hatalmasra kerekedett szemekkel.
- Igen – nyögtem ki, apró kézmozdulatokkal próbálva elkergetni onnan az eladót. – Épp beszélni szeretnénk.
- Valóban? Nekem eddig morzejelzésnek tűnik – tett újabb cinikus megjegyzést, abszolút kifigurázva a viselkedésünket s a próbálkozásainkat. És nekem azt hiszem, akkor lett véglegesen elegem.
- Kész, nekem ez nem megy! – emeltem fel mindkét kezemet, hátrálva néhány lépést. – Én mentem!
 Harmadjára akartam elhagyni azt a redvás boltot, és rohadtul reménykedtem abban, hogy ezúttal sikerülni is fog. Ismételten szétrebbentünk a „beszélgetőtársammal”, ki-ki indult a maga útjára, szavak nélkül intve búcsút a másiknak, de egy bizonyos tényező nem engedett ennek szép elköszönést. Ez pedig nem volt más, mint Chae-Rin Lee.
- Nem-nem Sehunka, nem mész te innen sehova! – húzott vissza felsőmnél fogva, akkora lendülettel rántva az ellenkező irányba, hogy sanszos volt a seggre esésem. Ezúttal nem állt meg, folyamatosan járt, s begyűjtötte maga mellé a kettesszámú menekülő férfit is, kinek épp annyira különös volt a nő viselkedése, mint nekem. A lemezboltos lány feltárt előttünk egy hatalmas ajtót, melybe mindkettőnket belökött, majd ránk csapta a vasalapú nyílászárót, s kulcsra is zárta azt. – Addig nem jöttök ki, míg nem tisztáztátok a helyzetet!
- Ne röhögtess már CL, engedj ki minket! – kiáltott mellőlem a férfi, a falnak támasztva lefogyott testét, szeretve hangosabban hallani a kinti nőt, aki konkrétan fogva tartott bennünket.
- Addig nem, amíg meg nem beszélitek a kapcsolatotokat! Könyörgöm gyerekek, dugjatok egyet és legyen szent a béke!
 Erre már igazán nem lehetett mit mondani. Lerogytam a raktárhelyiség – mert az volt – egyik sarkába, s onnét figyeltem a szobába pakolt tárgyakat. Régi lemezek, nem használt vagy tönkrement hangszerek, antik plakátok és szakadt, már használhatatlanná vált kották sorakoztak arrafelé, hatalmas káoszban uralva az egész térség békéjét. Pont olyanban, amilyenbe én is belekeveredtem. Arcomat dörzsölve bambultam ki a fejemből, a folyamatosan fel-le járkáló férfi elernyedt alakját figyelve, aki egy kis idő után, szintén lenyugodott. Ő is helyet foglalt valahol, kényelmesen a falnak döntve testét, úgy kémlelve a semmilyen látványt.
 Fél óra is eltelhetett, mire teljes csend telepedett ránk; egyetlen nesz sem hallatszott, közülünk senki sem mukkant, csak egymás lélegzetvételét voltunk képesek kivenni, de azt tökéletesen. Az övé… sebes volt, olykor lelassult, de egyenletes és erős, olyan, mint néhány hónappal előtte… s ahogy ez eszembe jutott, azt hittem ott bőgöm el magam. A hormonok nagyon durván dolgozhattak bennem, ha már ennyitől is sírhatnékom támadt. De az a helyzet annyira abszurdul nevetséges volt, hogy el sem tudtam dönteni, sírjak vagy nevessek a szituációnkon. A férfi, akit egy hónapja nem láttam, akivel beszélni akartam, s akibe szerelmes voltam, ott volt előttem, hozzám hasonlóan szar állapotban, én mégis kussoltam. Mi ez, ha nem szánalmas?
- Hogy sikerült az érettségi? – törte meg végül a csendet, erőtlen kérdésével, melyet irányomba formált. Felemeltem eddig a földet kémlelő tekintetemet, s őt kezdtem vizslatni vele; engem nézett, rendíthetetlenül várva valami megerősítésre, mindegy volt, hogy az pozitív vagy negatív alakban érkezett hozzá.
- Jól – válaszoltam végül, és mintha csak erre az aprócska jelre várt volna; elmosolyodott. Kedvesen, szeretetteljesen, látványosan büszkén, mintha neki többet jelentene ez az egy szó, s annak jelentése, mint nekem. És ahogy azokkal a csillogó szemekkel nézett, ezt még el is tudtam hinni.
- Ennek örülök. – Ezek után ismét csend állt be. Felesleges locsogással nem akartam eltölteni az időt, inkább csak kiélveztem látványát; mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára úgy csodálhattam őt, mint abban a raktárban. Ahhoz képest, hogy látványosan le volt fogyva, nem volt fodrásznál és a borotvával sem barátkozott, hihetetlenül jól nézett ki: bő szürke felsőt viselt, feszülős csőfarmerrel, és egy kopott converse cipővel. Ismételten elismerésre kényszeríttet, mivel még a legrémesebb helyzetben is, fantasztikusan festett.
- Jól nézel ki – kúszott keserű mosoly ajkaimra, ahogy ezt a mondatot kiejtettem azokon. Örömfény csillant meg szemeiben, mihelyst tudatosította szavaimat, majd így felelt.
- Kösz. Te is, és még mindig – mért végig gyorsan – észveszejtő vagy.
 Felnevettem.
- Hát, jelenleg nem érzem annak magam – horkantottam, fáradtan túrva bele sötét tincseimbe, mintha azoknak taperolása bármiben is segítségemre lehetne.
- Ami azt illeti, én sem vagyok a toppon – mosolygott hasonlóan, olyan álmos szemekkel, hogy kezdtem azon aggódni, ott helyben elalszik.
- Látom a borotva és az evés elkerült téged az elmúlt egy hónapban – jegyeztem meg kedvesen, mire halkan felnevetett.
- Nem az előbb dicsértél meg, hogy jól nézek ki?
- De igen – bólintottam, mert ez csakugyan így volt.
- Akkor meg mik ezek a ténymegállapítások?
- A kettőnek nincs köze egymáshoz – rántottam meg vállaimat. – Lefogytál és borostás vagy, de ezek jól állnak neked. Túlságosan is jól.
 Ismételten felnevetett, ezúttal sokkal erőteljesebben.
- Semmit sem változtál.
- Ez természetes – kuncogtam, de aztán hamar el is komorultam, mikor rájöttem, mit készültem kimondani. – Egy hónap telt el, nem egy év.
- Nekem többnek tűnt – ajándékozott meg fájdalommal teli mosolyával, ami inkább látszott szomorúnak, mint nosztalgikusnak. – Sokkalta többnek.
- El sem tudom képzelni, hogy bírtál ki majdnem tíz évet nélkülem – tettem nevetve utalást a közös múltunkra, mely ugyan kedvesen és barátiasan hangozhatott tőlem, de már csak ennyitől is bömböltem legbelül. És mivel ez érezhető volt mindkettőnkben, a beszélgetés itt szakadt meg, legalábbis egy része biztosan. Némaságban maradtunk, legalább még néhány percig, míg eszembe nem jutott egy kérdés, ami régóta foglalkoztatott. – Kérdezhetek valamit?
- Mit?
- Ha kicsi kölykökként gyakran összejártunk Kínában, hogy töltötted a gyerekkorodat Kanadában? – érdeklődtem meg ezt az apróságot, mert a két történet így jelentősen ütközött egymással.
- Tudod, az embernek van pénze és azt gyakran repülőjegyre költi, ha úgy szükséges – válaszolt egyszerűen, az enyémhez közelálló stílust felvéve, mely megmosolyogtatott.
- Logikus.
 És ennél a résznél újból elnémultunk. A kettőnk kapcsolatát nem lehetett volna ezekbe a szimpla, semmilyen mondatokba belesűríteni, nekünk mégis sikerült. Talán a fáradtság, lehet a semmittevés miatt, de órákat töltöttünk el úgy egymás mellett, hogy jelentéktelennek tűnő dolgokról beszéltünk, milliónyi érzelemmel megfűszerezve. De erre akkor, ott helyben nem jöttem rá.
- Kris – szólítottam meg a férfit. – Hol voltál az elmúlt hetekben? – Csak úgy kibukott belőlem, magam sem tudtam, hogy miképpen és miért. Az agyamra ment a sok csend, a kussban ücsörgés, és már tudni vágytam, hogy mi volt vele azokban a hetekben, amikor én nem voltam mellette. Kíváncsivá tett a gondolat, vajon ő is szenvedett-e annyit, amennyit én.
- Itt – válaszolt egyszerűen, majd még hozzátette. – Jelenleg CL-nél lakom.
- És hogy kerültél hozzá?
- Eredetileg csak egy éjszakára jöttem, de aztán úgy alakultak a dolgaim, hogy még néhány hónapig nála élek, aztán… – itt megakadt.
- Aztán?
- Lesz, ami lesz – vonta meg vállait hanyag, savanykás mosollyal arcán, melyből érezni lehetett a kényszerítés minden ízét.
- Vannak már terveid a jövőre? – tördeltem ujjaimat izgatottan, szinte már remegve várva a válaszra, mely néhány pillanattal később, nyugodt szívvel törhette össze a reményeimet.
- Ami azt illeti, igen – bólintott határozottan. – Már egy ideje dolgozom egy pályázati munkán, és annak erőltetése miatt fogytam hét kilót – jegyezte meg mosolyogva, ahogy soványka testére nézett, ami egyenesen üvöltött a táplálékért. – De szerencsére jól haladok. És ha minden összejön, akkor június végén kiköltözhetek Japánba.

24 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Megjöttem, na de milyen részre?!? Fuuu, nem tudom hogy sírjak-e vagy nevessek ezen a két szerencsétlenen, de CL -nek abszolút igaza van és Sehunkának is hallgatnia kéne rá! Igazad volt, bármi megtörténhet pár fejezet alatt, váratlan fordulat volt, nem is értem miért lepődtem meg, elvégre rólad van szó, a szavak és meglepetések mesteréről :)
    Köszönöm hogy olvashattam, nem volt egy heppi sztori, de nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Itt vagy, és igen, egy ilyen résznél XD Szerintem nevetve sírjál, az a legegyszerűbb megoldás :D Hallgatni kell CL-re, és dugni egyet, tudom XD Így van, bármi megtörténhet, és még sok minden meg is fog történni a maradék három fejezetben, szóval nem maradtok esemény nélkül, ebben biztosak lehettek :3
      Köszi, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást!
      Noel ♥

      Törlés
  2. Hali Senpai!^^
    *sobsobsob* Ha jól emlékszem, már csak 3 fejezet. T^T Az utóbbi részek annyira, de annyira... nem is igazán tudom megfogalmazni, belém fojtották a szavakat. Nem tudtam volna épp kéz-láb véleményt, vagy mit összehozni, inkább csöndben maradtam. Egyszerűen csak bámulatos volt. A végén azok a lezáró mondatok, amik fenn tartják az érdeklődést.. minden alkalommal kinyírnak. Nagyon jól írsz! :)
    CL színre lép! :D Bármennyire is lehet idegesítő Sehun szemszögéből, szerintem én is valami hasonlót csináltam volna. Már fájdalmas volt nézni, amit csinálnak, szívem megszakadt.
    Kris elmegy Japánba... Remélem ezt elfelejti, vagy viszi magával Sehunt is. Nem akarom, hogy az a kettő elhagyja egymást. ><
    Hehe, valahogy így érezhetem magam. :D
    http://i.imgur.com/ZbYjfQD.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali Kohai! :3
      Igen, jól emlékszel. Oh, ennek örülök, köszönöm, hogy így gondolod :3 Jaj édesem, nagyon aranyos vagy, el sem tudod képzelni, mennyire jólesik ez nekem :3 Nagyon-nagyon szépen köszönöm!
      Sehun szemszögéből én is lecsaptam volna a csajt, de valószínűleg ha CL helyében vagyok, még össze is kötözöm őket, vagy nem tudom XD Két szerencsétlen nyomorék, akik nem voltak képesek beszélni egymással XD
      Majd az elkövetkezendő fejezetekből kiderül, mi lesz ezzel a Japánba költözős dologgal, ne aggódj :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál, hamarosan hozom a folytatást!
      Noel ♥
      (Írás közben gyakran én is éreztem így magam XD)

      Törlés
  3. Kedves Noel! Én megöllek. Üdv: Bori
    Szerintem előző mondatomból tökéletesen látszik, hogy éreztem magam olvasás közben ^^ Komolyan CL.. Imádom ezt a csajt! A beszólásain annyit röhögtem :'D Mint egy mérges tanító néni :P És igen Krisre és Sehunra ráfér egy dugás xD Istenem, hogy nézehetnek ki.. El se merem képzelni Krist úgy lefogyva.. Alapból nem egy kétajtós szekrény :( De a stílus a régi. Amikor olvastam h miket gondolt Sehun CL-ről.. Mármint hogy miért akar vele találkozni. Sírtam a röhögéstől xD És az az utolsó mondat.. Csajszi én megöllek ha nem hozod rendbe itten a dolgokat!És Kris vagy sehogy vagy csak Sehunnal együtt mehet Japánba!!!! Félek mik lesznek itten..
    De akkor fighting a kövihez ;) meg a sulihoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bori! Állok elébe. Üdv: Noel
      Valahogy sikerült levennem, hogy nem táncoltál örömödben olvasás közben XD CL az egyik kedvenc női karakterem, annak ellenére, hogy én írom XD Ja, lehet tényleg dugniuk kellene.... Majd meglátom, hogy fognak-e :D Ha az ember nagyon sokat fogy és ilyen rövid idő alatt, akkor az nem lehet túlságosan vonzó :/ Amikor elképzeltem Krist, automatikusan megijedtem a soványságától... Ahogy Sehun :D Nyugalom, a következő fejezetben is lesznek ám dolgok, inkább izgulj azok miatt, és engem ne nyírj ki ezekért :D
      Köszi, hogy írtál, nemsokára hozok folytatást :D
      Noel ♥

      Törlés
  4. Jajj.Csak Japánba ne menjen Kris.De ha igen akkor vigye magával Sehunt, elvégre felnőtt már.Ott újra kezdhetnék a kapcsolatukat,és boldogan élhetnének.Messze a szülői szigortól.oda tán nem ér el a kezük.Sajnálom, hogy nem sokára vége, de nagyon remélem, hogy happy end-el lesz vége ennek a csodálatos történetnek.Folytasd.És jelölj be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ki fog derülni, hogy Kris megy Japánba vagy sem. Arra is fény derül, hogy ha netalán mégis megy, utazik-e vele Sehun. Tény, hogy jobb lenne nekik Japánban, mert ott mindent előröl kezdhetnének, de még az sem biztos, hogy újra összejönnek. De nem kell izgulni, hamarosan hozom a folytatást, és akkor majd mindent megtudsz! :3

      Törlés
  5. Megpróbálok fogalmazni.
    Alapból mindent fapofával olvasok és csak így magamban reagálok dolgokra, de most... amikor leírtad Kris kinézetét, akaratlanul is felnyöszörögtem, kb úgy, mint egy kiskutya, aki jutalomfalatot kap XD. Meg amikor CL egymással szembe állította őket és Kris benyögte, hogy szia, eskü leestem az ágyról röhögés közben XDD
    CL egyszerűen zseniális karakter lett /best mellékszereplő/
    és most jön a másik fele... Az eleje tök jó volt, meg cuki és vicces, de a vége
    .
    .
    .
    .
    .
    LASSAN FOGLAK MEGÖLNI!!!
    Mint Kook azt az elöljárót a Namjinkookban! Most ki is keresem neked!!!
    " Gonosz vigyor húzódott végig a fiú gyermeki arcán, ahogy lassan leszakította a gusztustalan nőről maradék ruháit, majd azokat a padlóra hajította, egyenesen egy nagyobb vértócsába. Befeszítve jobbkarját, egy hatalmas ütést mért a nagyfőnöknő visszataszító hasfalára, kezét ezáltal besüppesztve a vastag hájrétegbe, mely teljesen körbefogta a fiatal fiú vékony kézfejét. A Kölyök éles körmeit a puha bőrbe mélyesztette, majd úgy tépett ki apró húscafatokat a nőből, a lehető leglassabb s legkínzóbb módon, hogy Woo Jin testének minden porcikájában érezze utolsó Földi pillanatainak szenvedését. A termet a kétségbeesés ordításai, s a mély fájdalom sikolyai töltötték be, ahogy a nő a Kölyök minden mozdulatánál könyörgött a kegyelemért és egy utolsó lehetőségért. A gyilkos azonban egy pillanatra sem állt le; puszta kézzel szabadította meg a Nyugati körzet fejét bőrének szinte minden részétől, hajának hosszától, körmeinek gyökerétől, s egy-egy ujjának néhány percétől. Ahol csak érte, minden erejét beleadva ütötte, gyakran több foggal gazdagítva a padló gyér népét, melynek nagy részét a nő testrészei tették ki. Milliónyi horzsolással, testrészektől megfosztva feküdt Woo Jin magzatpózban királyságának trónján, mikor a fiú még koránt sem fejezte be munkáját. Négy kisebb pengét szerezve, hajánál fogva felhúzta a nőt, kinek megfáradt nyögései sokkalta gyérebben értek el a fiú tudatáig. Mintha csak keresztre feszítette volna az elernyedt, halálra váró testet, felszegezte a szánalmas nőt a falra, akárcsak egy fényképet. Ám ekkor Woo Jin még nagyon is élt; nyöszörgött, a haláláért könyörgött és ez volt az, amire Jungkook valójában várt. Előhúzott egy szál cigarettát, kecsesen ajkai közé helyezte azt, majd egy öngyújtó segítségével lángra lobbantotta azt, pont annyira, amennyire szüksége volt rá. Mélyen beleszippantott a dohányba, s míg az szájában pihent, elvette Taehyung kezéből az egyik pisztolyt, s újratöltve azt, célozni kezdett. Először belelőtt a nő vaskos karjába, majd kiélvezte az ezután következett hangos ordítást, mely gyönyörű zongoraszóként visszhangzott fülébe. Másodjára a lábát találta el, pontosan két horzsolás, és egy csúnyább karmolás között, ezzel csak fokozva a nőben a fájdalmat, amely mosoly csajt Jungkook varázslatos arcára. Szemei látványosan felcsillantak, amikor a harmadik golyót a teljesen tropára ment, helyenként hiányos gyomorba lőtte, eme cselekedeteivel okozva a legnagyobb fájdalmat a nagyfőnöknek. Szíve szerint az egész tárat belelőtte volna a szemkiforgató látványú nőbe, ki akkor már csupán egy élőhalottnak felelt meg; viszont a szíve még dobogott. Jungkook megelégelte a szórakozást: egy hirtelen mozdulattal irányította a pisztolycsövet a nő feje felé, pontos lövéssel véve el annak megkeseredett életét. Mielőtt még visszaszolgáltatta volna Taehyung fegyverét, előkapta a jól megszokott pengéjét és felhasította a nagyfőnök hasát, így kifordult belekkel, a falra akasztva végezte Woo Jin, pontosan úgy, ahogy igazából megérdemelte."
    EZ LESZ A HALÁLOD!
    Megérdemled köcsög!
    Az a mondat, amit a végén benyög Kris!
    Felbérelem Kookot, először eltemet engem /Hagu: Meghalt 2016. 02. 13-án, halál oka: Fangörcs/, aztán megöl téged és mellém temet /Noel: Meghalt 2016. 02. 14 (valentin nap lol) halál oka: Gyilkosság/

    Amúgy Kövit gyorsan, mert meghalok :3
    Hagu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt vagyok :D
      Személyes győzelemnek könyvelem el akkor, hogy sikerült valami reakciót kiváltanom belőled XD Remélem nem ütötted meg magadat, amikor leestél az ágyról XD Hagyjad szegény Krist, egy világi nyomorék azaz ember :P
      CL is the best /szerénység/
      Na ja, a másik fele...
      .
      .
      .
      .
      Tudom már mondtad...
      ..
      ...
      ....
      Ennyire szadista vagyok? XD Ejj, de élénk volt ezekben a percekben a képzelőerőm XD Remélem azért majd meggondolod magadat, és meghagyod az életem XD Mert ha meghalok, nem aki írja ezeket :D
      Hagyjad Kookot, ő a férjem, elsősorban nekem dolgozik nem neked XD De nyugi, hamarosan hozok neked egy folyatást, ne aggódj :D
      Noel

      Törlés
  6. Szia^^
    Tudtam...tudtam hogy Fanfan az akik CL mutatni akar:) Nagyon birom ennek a nonek a beszolasait,sokat nevetem rajta,de igaza van. Annyira cukik ahogy ott a raktarhelyisegben beszelgetnek^^ Ahogy elkepzeltem Fanfant borostaval,nagyon nevetem rajta, es kepet is latam mar rola igy megjobban elkezdem nevetni,de azert tenyleg jol allna neki:).Annak viszont nagyon nem orulnek ha Kris elmenne Japanba. De ha megis akkor vigye magaval Sehunniet.Nagyon tetszet a resz,viszont annak nagyon nem orulok hogy hamarosan vege. Koszonom hogy olvashatam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :3
      Szerintem ez eléggé egyértelmű volt :D Örülök, hogy kedveled CL személyiségét, nekem is egyik személyes kedvencem a történetben :3 Örülök, hogy tetszik a raktályhelységes jelenet ^^ Én is láttam róla képes borostával, de az én leírásomban sokkal dögösebbnek képzeltem, mint azokon a képeken volt :D Szerintem jól áll neki, csak az a nagyon rövid haj bezavart XD Majd a következő fejezetben kiderül, hogy elmegy vagy sem.
      Örülök, hogy tetszett a rész, hamarosan hozom a folytatást, és köszönöm szépen, hogy írtál nekem ^^
      Noel ♥

      Törlés
  7. No, szép jó estét, drága Noel :D
    Éppen animét néztem, amikor jelzett a blogger, hogy frissítettél. Ezért csapot-papot ott hagyva, nyitottam meg az új részt.
    Úh, ahogy olvastam itt a kommenteket... Sokan készülnek megölni, vagy, ha ezt nem is, minimum egy kanál vízben megfojtani xD.
    Egyet mondok, én nem készülök semmi ilyesmire. (Egyelőre... khm) ^^
    No de, mondjak is valami értelmeset(?), Sehun mostani énjét annyira szeretem. (Tudom, még mindig furcsa kijelentéseim vannak.) Nem tehetek róla, egyszerűen csak olyan jól tudok vele azonosulni, ez pedig arra kénsztet, hogy jobban szeressem őt. A karakterét. Magát az embert. Ahj... >~<.
    CL-t még mindig a legjobb női mellékszereplőnek tartom. A maga perverz megnyílvánulásaival egyetemben. "Könyörgöm gyerekek, dugjatok egyet és legyen szent a béke" Áh, imádom! Én is ezt mondom, mert már kezd kicsinálni ez a macska-egér fogócska.
    Amikor leírtad Yifan kinézetét egy pillanatra kifacsarodott a szívem, de csak egy pillanatra tudtam ezt érezni. Aztán jött a fangörcs énem, és egy "Bitch please" csatakiáltással elküldte a piccsbe az érzelgős oldalamat. Hát igen, ezt teszi velem Yifan asdfghhjkl kinézete. XD.
    Amikor Yifan megosztotta Sehunnal a jövőbeli terveit, miszerint Japánba megy, felkiáltottam. Amiatt mert úgy emlékeztem, hogy Sehun is Japánba szeretett volna menni, még anno. Aztán rájöttem, hogy ez nem a Letty-chan által íródott Shadow of the Past. XD Már annyi fici van a fejemben, hogy néha összekeverednek a dolgok.
    De, azért remélem, hogy ez a két kis szerencsétlen sorsa - akit most történetesen Noelnek hívnak -, összegabalyodik és együtt maradnak.(Ez egy enyhe utalás arra, hogy "happy end"-et szeretnék). ^^
    Köszönöm a részt. Nem mondanám, hogy annyira várom a következő fejezetet, mert az egyet jelent azzal, hogy hamarosan befejeződik a történet. De egye fene! Várom, mert közben kíváncsi is vagyok mi lesz a továbbiakban.
    Berni♡.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát hellóka!
      Milyen animét néztél? :D Bocsesz, hogy megszakítottalak benne XD
      Ja, de engem sokan akarnak megölni, szóval már megszoktam.
      Örülök, hogy legalább te megkíméled az életemet, most ez igazán boldoggá tesz XDD (Később se ölj meg plös XD)
      Igen? Ezen most meglepődtem, hogy jobban szereted a mostani személyiségét. Én minden pillanatát imádom a gyereknek, de nem hittem volna, hogy valakinek ez a "korszaka" lesz a kedvence :D Kellemes meglepetés most ez nekem :3
      Nagyon szeretem CL-t, mind itt, mind az életben :D Valahogy hozzá egy ilyen személyiséget tudok elképzelni, néhol persze a saját jellemvonásaimmal fűszerezve meg :D
      Nekem végig ki volt facsarodva a szívem, de - Sehunhoz hasonlóan - azért én is elismertem azt az elképzelt Yifant, aki itt volt. Gyengéim a borostás vékony, kissé szétcsúszott pasik, sorry :D
      Remélem senkinek sem okoztál maradandó halláskárosodást a felkiáltásoddal :D Nem emlékeztél rosszul XDD Nálam volt az, hogy Sehun Japánba vágyik, nem Letty-nél :D XDD Tényleg kicsit össze vannak kuszálódva a gondolataid, de megértem, elvégre ez is Sehun, az is Sehun :D
      Figyelj, még van hátra 3 fejezet, ez idő alatt ez a Noel nevezetű sors még kavarhatja a szart rendesen :D
      Nagyon szívesen :3 Én köszönöm, hogy ilyen hosszasan írtál nekem, az ilyeneknek mindig nagyon örülök :D Hamarosan hozom a folytatást :D
      Noel ♥

      Törlés
    2. Wow, az tényleg ebben a ficiben volt? Pedig a nyakamat tettem volna rá, hogy a "másik" Sehun vágyott annyira Japánba. Na, mindegy, legalább mostmár ezzel is tisztában vagyok. :D
      Most a Zankyou no Terror c. animéhez fogtam hozzá. Kissé Death Note-os "feeling"-je van, emiatt is vágtam bele, hogy na, akkor én ezt ma ki is végzem. Ha szereted az ilysfajta, komolyabb animéket, akkor szívesen ajánlom. Amúgy semmi baj, hogy megszakítottál, az ilyen megszakításokra öröm abba hagyni az animét.^^

      Törlés
    3. Igen, az tényleg itt volt, ebben ezer százalékban biztos vagyok. Lehet a "másik" Sehun is vágyott Japánba, de az tudom, hogy az enyém még áradozott is egy sort.
      Erről az animéről sok jót hallottam, de még lelkileg készítem magam rá :D Jelenleg az Umaru-chant nézem, ami ilyen kis könnyed laza anime, és pont erre van szükségem :D De ebbe is bele fogok majd kezdeni :3

      Törlés
  8. Szia Noel!
    Amikor megláttam hogy lett rész, ugrottam egyet örömömben, majdnem leejtettem a telefonom annyira örültem neki :))
    ez a rész nekem nagyon tetszett :D
    Nekem is volt már olyan hogy egy barátnőmmel nagyon jóban voltunk, aztán pár év múlva egymás elé álltunk és nem tudtunk semmit sem mondani, annyira elidegenedtünk egymástól. Gondolom Kriséknek is ilyen lehetett.
    CL meg egy kis rafinált :D De ne tud meg hogy örültem neki amikor elképzeltem Krist kicsit borostásan, soványabban *--* csak egy liter nyálam fojt ki.. :D De olyan kis cuki szerencsétlenek voltak hogy nem tudtam hogy sírjak vagy végig vigyorogjam az egészet. És aztán elérkeztem az utolsó sorokhoz, pedig azt akartam hogy soha ne legyen vége.. És aztán olvastam hogy Kris azt tervezi, hogy elmegy Japánba. Már nagyon várom, izgulok meg minden, mert nálad szerencsére telejesen kiszámíthatatlan a történet :)
    Köszi hogy olvashattam :))
    - Renii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Reni!
      Örülök, hogy ekkora örömmel fogadtad az új fejezetet, annak meg még inkább, hogy ennyire tetszett :3
      Ezt én is átérzem. Volt egy barátnőm, akivel elválaszthatatlanok voltunk, mindig együtt lógtunk, mindent elmondtunk a másiknak, aztán egy gimibe mentünk és szépen lassan elhidegültünk... Ma már nem is köszönünk egymásnak. Ilyesmi lehet Kriséknek is :D
      Cl nagyon ravasz XD Hidd el, nekem is az egész ágyam tele van a nyálammal, mert amikor elképzeltem Krist így.... először majdnem sírtam, aztán majdnem meghaltam XD Ezzel szerintem egyáltalán nem voltál egyedül :D Ahogy már fentebb is említettem, a következő fejezetben kiderül, hogy Kris megy Japánba vagy sem :D Köszönöm szépen, hogy ilyen hosszasan írtál nekem, nemsokára érkezem a folytatással :3
      Noel ♥

      Törlés
  9. Noel...ez a yaoi elkéleztő! Ez az első amin zokogtam...a barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni 3 hét alatt végeztem vele..megérte minden rászánt perc..alig várom a folytatást..nagyon tehetséges vagy..😘😍❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! *Q* WOW, te aztán nem tököltél vele, tényleg eléggé hamar elolvastad! Nagyon örülök, hogy nem bántad meg, amiért belekezdtél :3 Nagyon cukkancs vagy, köszi, hogy írtál nekem, hamar hozom a folytatást! És KÖSZÖNÖM SZÉPEN! :3

      Törlés
    2. Hát ami jó az jó..hát elolvastam még egy oárat és te nagyon tehetséges vagy! ❤

      Törlés
    3. Köszönöm szépen :3 *Q* Fel lett dobva az estém :3

      Törlés
  10. Találkoztak! Nem tudom felfogni... Nem igaz, hogy ennyire futotta tőlük, bár megértem!
    Japánba? Minek mész te Japánba YiFan? Hagyd a francba és maradj itt Sehunnieval, mert nem bírja nélküled!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytasd az olvasást gyöngyöm, folytasd, mert egyáltalán nem fogsz csalódni, biztosítalak róla! :D

      Törlés